Sajnálom, hogy a héten csak így tudunk találkozni! :-(
Így karácsony előtt egy ünnepi menü elkészítésére invitállak Titeket! Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy reklámújságokból vágjatok ki:
Olyan termékeket, amikből összeállítanátok egy karácsonyi menüt,
Vagy vágjátok ki egy karácsonyi étel hozzávalóit.
Ezeket a termékeket, vagy alapanyagokat ragasszátok rá egy lapra. Ezt rátok bízom, hogy milyen elrendezésben teszitek! Ha én készíteném, én úgy ragasztanám rá a lapra a képeket, hogy egy karácsonyfa formát alkossanak - de ti bárhogy dolgozhattok!
Aki esetleg emellett/ehelyett kézműveskedni szeretne, annak figyelmébe ajánlom a következő fenyőfát, aminek elkészítése nem túl eszközigényes, mégis gyönyörűszép alkotások születhetnek!
Mindenkinek jó munkát, és ha addig nem találkoznánk: Boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánok!
A mai órán a papírszövéssel fogunk foglalkozni egy kicsit. Készítettünk már így képet fűzőlap segítségével is, de most nem lesz másra szükségünk, mint:
ïFehér és/vagy színes lapokra,
ïOllóra
ïEsetleg vonalzóra.
A feladat célja a gyakorlás, mert az iskolai fűzőlapos produkciónk még nem ment olyan könnyedén. :-)
Annyi lesz a feladat, hogy vágj tetszőleges vastagságú (azért nem 10cm, inkább 1-2) papírcsíkokat - akár fehér, akár színes lapokból, de még újságpapírból is lehet. Valamint, hogy elkészítsd az alaplapot, amibe bele tudod fűzni a levágott csíkokat.
Az alaplap elkészítéséhez hoztam egy videót segítségül és útmutatásul, de bármilyen alakzatokat vághatsz a lapba: https://pin.it/5IlyHPo
Ha elkészült az alaplap, fűzd be a papírcsíkokat szorosan egymás mellé, hogy ne tudjanak elcsúszni. Figyelj arra, hogy az alaplapon a bevágott csíkoknál a fűzött lap hol alulra, hol felülre kerüljön!
Mutatok néhány elkészült mintát:
Kevés idegeskedéssel járó jó munkát és szép napot kívánok! Üdvözlettel: Patrik bácsi :-)
Remélem mindenki kipihente magát a szünidő alatt és a lehetőségekhez mérten sok-sok jó és új élménnyel gazdagodott! Arra gondoltam, hogy a mai napon felcseréljük a technika és a pénteki rajzórát, hogy a szünet legkedvesebb élményei még minél frissebben bennetek éljenek. Erre azért is van szükség, mert a mai órán a következőt szeretném kérni tőletek:
Mutassátok be nekem akár több kicsi, vagy egy nagy rajzban azt, hogy mi történt veletek a szünidő és húsvét ünnepe alatt! Ábrázolhat ez a rajz egy húsvéti ajándékot, egy szép kirándulást, egy kedves emléket, vagy bármit, amit csak szeretnétek és a szünetetekkel kapcsolatos. Egy kérésem lenne még: egy rövid mondattal, vagy szóval írjátok is le nekem, hogy mi is látható a rajzotokon!
Elérkeztünk a tavaszi szünet előtti utolsó közös óránkhoz, a technikához. A mai napra 11 húsvéti dekorációt hoztam nektek, amik közül szeretném, ha kiválasztanátok a számotokra legkedvesebbet és elkészítenétek.
Az egyszerű, vagy egyértelmű feladatokhoz nem csatolok leírást, de lesz néhány, amit videóval illusztrálok, hogy hogyan tudod elkészíteni!
Kíváncsian várom az alkotásotokat! Jó pihenést és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek és családotoknak! Játsszatok, pihenjetek sokat a szünetben, hogy utána újult erővel láthassatok neki a tanulásnak! Hamarosan találkozunk, addig is legyetek jók! Ölellek titeket. Patrik bácsi :-)
A mai technikaórán tavaszi virágok elkészítésére invitállak titeket. A fő feladat a szivárványos virág elkészítése lenne, de ha ehhez most nagyon nincs kedved és inkább origamiznál egy picit, akkor elkészítheted a tulipánokat is. Vaaagy, ha túl sok kedved és időd van, elkészítheted akár mindkettőt is. De ez tényleg csak egy opció, egyáltalán nem kötelező!! :-)
Az alkotásban ez a kép és ez a videó lesz a segítségedre:
Az origami tulipánokat pedig így tudod elkészíteni:
Fontos!! Mindkét feladathoz színes papírokra van szükség. A környezettudatosság miatt arra szeretnélek kérni, hogy a köröket vagy négyzeteket a lap szélére rajzold, próbálj takarékoskodni és a megmaradt lapdarabkákat ne dobd ki, mert következő alkalommal is fel tudjuk őket használni!
Jó alkotást és jó pihenést kívánok! Ölellek titeket: Patrik bácsi :-)
Itt a tavasz, amikoris újjáéled a természet. Felmelegszik az idő, szebbnél-szebb növények, virágok, aranyosabbnál-aranyosabb állatkák bukkannak elő. Ennek apropóján hoztam nektek egy origami pillangót, amit szeretném, ha elkészítenétek. Ez a pillangó használható könyvjelzőként (akár az olvasó-, akár egy mesekönyvön), és készíthető belőle tavaszi üdvözlőlap is. A képeken jól látható az elkészítés menete, de felvettem nektek egy videót is.
Előtte viszont hoztam egy 8 állításos rövid kvízjátékot a tavasz jellemzőiről!
A kvíz után pedig hulljon le a lepel a mai programról:
Amire szükséged lesz:
Origami papír híján fehér, vagy színes papírlapra,
Ceruzára, vonalzóra, ollóra
Színesceruzára, filctollra, vagy bármi másra, amivel a munkád díszíteni szeretnéd.
És íme videón is, hogy hogyan is készül ez a pillangó. A videóban rengetegszer elhangzik az "az lesz a dolgod" kifejezés, ezt nézzétek el nekem. Kezdő videós vagyok még :-D
Remélem tetszett az ötlet és bízom benne, hogy könnyen meg tudtátok valósítani a kivitelezést. Kíváncsian várom a végeredményt! :-)
A mai technikaórán egy piros, fehér, zöld színű papírvirág elkészítésére invitállak titeket! Nem túl eszközigényes, és viszonylag gyorsan elkészíthető.
Amire szükség lesz:
•Piros, fehér és zöld papírlap
•Grafitceruza
•Olló
•Ragasztó
•Hurkapálca, vagy bármilyen más pálcika (akár egy faág, fültisztító, vagy ami éppen megtalálható otthon)
Ez a videó röviden bemutatja az elkészítés lépéseit, de leírom nektek én is!
1.Első lépésként a fehér papírlapra rajzolj egy tulipánt, és vágd ki! Ez lesz a sablon, ezt kell majd átrajzolni a piros és a zöld lapra is.
2.A kivágott sablont rajzold át mind a három színű lapon (piros, fehér, zöld) négyszer-négyszer. Így összesen 12 virágot kell kapnod, ami két virágra lesz majd elegendő.
3.Vágd ki a 12 virágot, majd pontosan középen hajtsd őket ketté!
4.A ragasztást kezdjük a piros szirmokkal. Fogd meg az első összehajtott piros szirmot úgy, hogy az egyenes része (ahol hajlik) legyen bal oldalt. A szirom felső részét kend be ragasztóval, majd helyezz rá ugyanúgy egy másik piros szirmot. Ragaszd meg annak is a felső részét, majd helyezz rá ugyanígy két fehér szirmot, végül két zöld szirmot.
5.Most lesz szükség a hurkapálcára, vagy valamilyen más pálcikára! Ha van otthon zöld krepp papírod, akkor be tudod vonni a pálcát azzal, de hagyományos zöld papírral is megteheted ezt. Ha szeretnéd, magát a pálcát vagy egy fehér lapot te magad is zöldre festhetsz!
6.Fogd meg az összeragasztott szirmaid, és most kend be minden oldalát ragasztóval! Így az elejét, a hátulját és az élét is.
7.Helyezd be a pálcát az megragasztózott szirmok éléhez, majd a két szélső szirmot ragaszd össze, hogy kialakuljon a virág.
8.A szirmokat húzd szét, hogy az elkészült virágnak szép alakja legyen.
Ha van kedved, a fennmaradt szirmokból készíthetsz mégegy virágot.
Ez lenne az elsődleges feladat, de ha túl nehéznek bizonyul, vagy nincs kedved ehhez, akkor íme egy egyszerűbb pótfeladat!
Elérkeztünk a tanév utolsó technikaórájához és a tanévben az utolsó általam tartott órához is! :-)
Először szeretném megköszönni a ti és szüleitek áldozatos munkáját! Csodásak vagytok! Nagyon hiányoztatok, de ebben a rendkívüli helyzetben is rengetegszer csaltatok mosolyt az arcomra és tettetek boldoggá a szebbnél szebb alkotásaitokkal, szorgalmatokkal, kitartásotokkal! Lenyűgözők vagytok!
Egy olyan dologra foglak kérni titeket, aminek nem erre az órára kell elkészülnie, sokkal hosszabb távú segítségre buzdítalak benneteket!
Volt már olyan hét, amikor arra kértelek titeket, hogy segítsetek be otthon a házimunkába, segítsétek szüleiteket, mert most, hogy ők kénytelenek oktatni titeket talán kevesebb idejük jut a házkörüli teendőkre.
Én most is hasonló dologra kérlek! Csak most nem egy hétig, hanem a nyár folyamán, amikor megkérnek rá, ha eszedbe jut, ha szükségesnek látod, háláld meg a szüleidnek, hogy segítettek neked! Segíts te is nekik!
Nagy és okos gyerekek vagytok már, felelősségteljesen tudtok viselkedni, ezért egyre inkább bővül a tevékenységek köre, amiben részt vehettek! Háztartási kis- és nagygépek használatát is megtanulhatjátok, ügyelve a helyes használatra, és nem utolsósorban a lehetséges veszélyeikre! Ha szeretnéd megtanulni, hogy hogyan működik a mosógép, mosogatógép, szárítógép, stb., kérdezd meg a szüleid, utána néha-néha ezek használatát is átvehetitek a szülőktől! :-) A konyhai kisgépeket használva a konyhában is tudtok anyának segíteni.
A segítésen kívül hagyjatok magatoknak elég időt a pihenésre és a szórakozásra is! Rengeteget dolgoztatok. Az iskolában, és otthon talán még többet is! Igazi kis harcosok vagyok!
Mégegyszer köszönök Nektek mindent! Jó jegyeket, jó munkát és csodás nyarat kívánok Nektek!
Sokszor puszillak és ölellek benneteket! Patrik bácsi :-)
A mai órán egy nagyon fontos kis állatkát fogunk mintázni, ez az állat pedig nem más, mint a méh. Előtte viszont szeretném, ha megtanulnánk néhány fontos információt a méhek munkájáról és a fajuk fontosságáról!
Kérlek, tekintsd meg ezt a rövid kisfilmet, amiből szinte minden kiderül, hogy mit és hogyan is dolgoznak a kis méhek! :-)
Ezután pedig nagyon fontos dolgokra szeretném felhívni a figyelmed!
·A méheket szeretni kell, nem pedig félni tőlük vagy bántani őket!
·A méhek szelíd állatok. Csak akkor csípnek, ha tényleg nagyon felbosszantják őket, ellentétben a darazsakkal.
·A méhek a virágok beporzói, nélkülük az élelmiszereink egyharmadának búcsút inthetnénk.
·Sok országban jelent problémát a tömeges méhpusztulás, és ez szinte minden esetben valamilyen emberi tevékenységhez köthető! A különböző vegyszerek, a globális felmelegedés és az élőhelyek csökkenése jelenti a legnagyobb problémát.
·Vannak olyan országok, ahol embereknek azért fizetnek, hogy kis ecsetekkel porozzák be a növényeket, gyümölcsfákat, mert már nincsenek méhek, akik ezt megtegyék. Beporzás nélkül pedig nincs termés!
·Ezért arra kérlek titeket, hogy ha méhet láttok, mindig jusson eszetekbe, hogy nagyon fontos, dolgos kis állatkák, akiknek eszükbe sem jut bántani titeket, ha ti sem bántjátok őket! Arra kérlek, hogy ne félj tőlük és ne bántsd őket! Szükségünk van rájuk!
Hoztam még érdekességként egy videót a méhek táncáról - a kommunikációs eszközről, amivel tudatják egymással a méhlegelő irányát, távolságát illetve annak gazdagságát!
Most pedig arra kérlek, hogy készíts valamit, amivel megmutatod, hogy számodra is fontosak a méhek! Lehet ez akár egy rajz is, de technika óra lévén hoztam néhány ötletet, amit megvalósíthatsz te is!
Kíváncsian várom mit alkottál! :-) Szép napot és jó munkát kívánok! Patrik bácsi :-)
A mai napon egy gyönyörűszép, mégis egész könnyen elkészíthető virágcsokor elkészítésére invitállak titeket!
Szükség lesz hozzá:
·Színes papírokra,
·ollóra,
·és ragasztóra.
Íme az elkészítés lépései:
·Egy zöld színű lapot (vagy fehér lapot zöldre festve) hosszában kettéhajtunk. (1.-2. lépés)
·A hajtásnál körülbelül 1 centiméterenként az elejétől a végéig bevagdossuk a lapot. Ügyelj arra, hogy ne vágd át teljesen a lapot! (3. lépés)
·A lap nem bevagdosott részét fogva összegöngyöljük a lapot, majd ragasztóval, vagy tűzőgéppel, esetleg gemkapoccsal rögzítjük azt! (4. lépés)
·A kis "szárakat" széthúzzuk, majd egyelőre félretesszük az elkészített munkánkat! (5. lépés)
·Virágokat gyártunk! Lehet akár színes lapra rajzolni, akár fehérre, és utána kiszínezni a virágokat. A virágoknak nem fontos úgy kinézniük, mint a képen! Rajzolhatsz más formájú virágot is, pl. tulipánt! (6. lépés)
·Ha ezekkel elkészültünk, a széthajtogatott szárak közül néhányra felragasztjuk a virágokat! Ezzel el is készültünk! :-)
+ Ha szeretnél, kaspót is tudsz készíteni, amibe bele tudod állítani a virágod! Ez lehet WC-papír gurigából, konzervdobozból, vagy bármiből, ami neked tetszik!
Várom a munkáitokat! Jó szórakozást és alkotást kívánok! Puszi: Patrik bácsi :-)
A mai technika óra tananyaga a nyomdázás, amiben az a jó, hogy rendkívül szórakoztató, és alig van hozzá szükség valamire. Leginkább csak egy lapra, festékre, valamint valamire, amit a festékbe tudunk mártani. + esetleg ecsetre, ha mártogatás helyett azzal szeretnénk felvinni a festéket.
Nyomdát számtalan dologból készíthetünk - biztosan emlékeztek még, hogy ősszel is készítettünk egy meseszép fát, amihez WC papír gurigát használtunk. Akár ez is lehet most is az eszközöd, de gyűjtöttem nektek néhány dolgot, ami biztosan van otthon, és fel tudjátok használni
Használhattok zöldségeket és gyümölcsöket! Azokat félbevágva is szép mintákat kaphattok, de ha felnőtt segítségét kéritek, akár különböző mintákat is vághattok pl. a burgonyába!
A következő tökéletes nyomdaeszköz a szivacs lehet, amit szintén különböző mintájúra, alakúra lehet darabolni és utána meseszép alkotásokat készíteni! :-)
És itt van még néhány eszköz, ami szintén alkalmas lehet nyomdázásra, de számos egyéb dolgot is felhasználhattok, pl. papírgurigát, műanyag flakonokat, stb.
Arra kérlek titeket, hogy próbáljátok ki valamelyik eszközt, vagy ha eszetekbe jut más tárgy, amivel nyomdázni tudtok, akkor alkossatok azzal nekem egy kis apróságot! Nem szükséges plakátokat készíteni, de ha nem szeretnél, még A4 méretű lapot sem kell használnod. Csak próbáld ki a nyomdázást! :-)