2020. április 29., szerda

Technika, életvitel és gyakorlat (2020.04.29.)

Kedves gyerekek!

Remélhetőleg mindenkinek eszébe jutott, hogy május első vasárnapja - ebben az évben ez éppen május harmadika - az édesanyák napja! Ezen a napon ne felejtsétek el felköszönteni, megpuszilni és megölelni édesanyátokat, valamint elmondani neki, hogy mennyire szeretitek őt!

Ezen alkalomból egy kis aprósággal készülünk sok-sok szeretettel. Egy könnyen elkészíthető, de csodaszép kisfát fogunk megalkotni, amit vasárnap anyának tudsz majd adni. Így, hogy ezt otthon kell elkészíteni, a meglepetés ereje most elúszik, de remélem azért egy kis örömöt tudunk okozni! :-)

Így nézne majd ki az eredmény:


Az elkészítéshez nagyon kevés dologra van csak szükség:
·      Színes papírokra (barnára, zöldre, + a szívecskékhez választott színekre)
·      A kézfejedre,
·      Ollóra és ragasztóra

1.) Első lépésként a barna lapon rajzold körbe a kézfejed, majd vágd azt ki úgy, hogy a lap alján mindkét oldalt megmaradjon egy nagyjából 2cm magas sáv.


2.) A meghagyott sáv fogja megtartani a fát. Ehhez arra van szükség, hogy a sávok végeitől nagyjából 2-2 centire egy-egy bevágást ejtsünk, amit majd egymásba tudunk csúsztatni.


3.) Zöld színű papírra rajzolj néhány levelet, majd vágd ki őket. Ha nem szeretnél leveleket, ezt a lépést kihagyhatod. Ha szeretnél, és már ki is vágtad őket, akkor akár meg is hajthatod őket középen.


4.) Rajzolj szíveket! Akár egy színűeket, akár többszínűeket, amennyit csak szeretnél. A legegyszerűbben úgy tudod arányosra rajzolni őket, ha kettéhajtod a lapot, amire rajzolni fogod, és a hajtásnál megrajzolod a szív felét. Ezt ha kivágod és széthajtod a lapot, akkor egy teljesen arányos szívet kapsz.


5.) Válassz egy kis papírkát, amire egy rövid üzenetet tudsz írni anyukádnak. Ezt a kis lapot a fa aljára fogjuk ragasztani. A lapra a szöveg mellé rajzolhatsz is valamit.


6.) Nincs más dolgunk hátra, mint hogy felragasszuk a leveleket, a szíveket és az üzenetet! A szíveknek csak az egyik felét ragasztózd meg, és ragaszd fel a fára, így lesz egy kis térhatása.

Úgy ragaszd a szíveket és a leveleket, hogy mindenhová jusson belőle.



7.) Végül a fa mögé hajtsd be a meghagyott kis sávokat, és akaszd össze őket a bevágásnál!


Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű alkotások fognak születni!
Jó munkát és boldog anyák napját kívánok! Szeretettel: Patrik bácsi! :-)